A kerékpártolvajlás gazdaságtana

Szilágyi Szabolcs, a BLOCK alapítójának és ügyvezetőjének 2018-ban írt, közgazdaságtani fókuszú egyetemi esszéje.

A probléma számokban

Hollandia – 114 ezer. USA – 212 ezer. UK – 376 ezer. Ennyi kerékpárt lopnak el évente (2017-18)ezekben az országokban.

Sőt, ennél jóval többet, hiszen általában csak a tolvajlások 30-35%-át jelentik be a rendőrségen. Egyre több ember teheti meg, hogy drágább (elektromos) kerékpárt vásárol magának, így a lopási statisztikák is évről-évre emelkednek – a megtalálási és visszaszolgáltatási arányok viszont továbbra is 4-6% között mozognak.

Hollandiában már régóta közmondás, hogy amíg nem lopták el legalább egyszer a kerékpárodat, addig nem is vagy igazi holland. Pedig egy átlagos holland/belga/dán kerékpáros többet költ a lakatjaira, mint magára a kerékpárra. Persze ezek inkább csak mentális védelmet (megnyugvást) nyújtanak, hiszen még a legerősebb U lakat is fél perc alatt átvágható a megfelelő eszközökkel.

De miért tennének ilyet az emberek? Úgy tűnhet, hogy a kerékpártolvajlás csekély pénzügyi nyereséggel jár, és nem egy kifejezetten jövedelmező módja a bűnözésnek. A számok mégis másról árulkodnak: óvatos becslések szerint az USA-ban egyedül $350M kárt okoztak a kerékpártolvajok. A használt kerékpárok piaca a kereslet tekintetében nem éppen árrugalmas, elsősorban más lopott javakhoz, mondjuk mobiltelefonokhoz vagy ékszerekhez képest. Mi lehet az a gazdasági ösztönző a tolvajok számára, amely alátámasztja a kerékpártolvajlás széles körben való elterjedését? Valóban hatékony módja ez a törvénytelen úton való pénzkeresésnek? Vizsgáljuk meg, hogy mi lesz a sorsa a lopott kerékpároknak, hogyan generálnak bevételt a tolvajoknak, és milyen hatással van ez a tevékenység a – nem fekete – piacra.

Ha San Francisco, London, Amszterdam vagy Budapest bizonyos kerületeiben lezáratlanul az utcán hagynak egy kerékpárt, akár csak egy fél órára is, garantált, hogy elviszik. Ha lakattal lett rögzítve, és kívánatos, előbb-utóbb – mely inkább csak órák kérdése – elviszik. A meglovasítási technikák szerteágazóak. Az egyszerűbb számzáras sodronylakatok feloldásához még szerszám kell, de már egy középkategóriás U és D lakat letöréséhez is elegendő néhány jól irányzott csapás egy kalapáccsal – nem is beszélve a kisméretű fémvágó kézifűrészekről, amelyekkel lényegében bármilyen lakat átvágható. A klasszikus csapszegvágós sodronylakatvágás az U és hajtogatós lakatok térnyerése miatt ugyan kezd veszíteni a jelentőségéből, de még mindig számottevő. A tolvajok persze alkalmazkodnak, a csapszegvágókat felváltják különféle feszítő szerszámok, akkumulátoros sarokcsiszolók, de még a különféle fagyasztó spray-k is. Lényegében minden hordozható lakat feltörhető, amennyiben a tolvaj rendelkezik a megfelelő szerszámokkal és néhány percnyi háborítatlan idővel.

1968-ban Gary Becker Nobel-díjas amerikai közgazdász a Chicagoi Egyetemről a “Crime and Punishment: An Economic Approach” című művében bebizonyította, hogy a bűnözők is ugyan olyan racionális egyének, mint bármelyik másik állampolgár. A saját jólétük maximalizálására törekednek, csak éppen ehhez törvénytelen eszközöket is felhasználnak. Minden egyes bűncselekmény előtt alapos költség-haszon elemzést végeznek (már persze a legtöbbször nem papíron, hanem egy mérlegelést követően, fejben), hogy elkövessék-e a bűncselekményt, vagy sem. A tisztázandó kérdés a következő: bűncselekményből származó potenciális bevételek nagyobbak-e, mint a törvényi úton végrehajtott megtorlás „költségei”? Ha a válasz igen, megtörténik a lopás, ha nem, akkor ezek a bűnözők inkább tovább kutatnak egy kisebb rizikójú lehetőség után.

A bűnözői tevékenységek – és itt elsősorban azokra gondolok, amelyek elkövetése mögött világos pénzügyi/gazdasági motiváció áll, mint a tolvajlás -, mint bármely pénzügyi döntés, modellezhetőek egy kockázat-jutalom görbén. Ha az elkövető hajlandó nagy kockázatot vállalni, nagy jutalmat is vár érte cserébe. Azok a bűntettek, amelyek nagyobb jutalommal kecsegtetnek, mint a valószínűséggel súlyozott lebukás esélyének költségei, kívánatosak lesznek a bűnözőknek. A bűnözők folyamatosan keresik ezeket az "ingyen ebédeket", amelyeknél elenyésző kockázattal juthatnak bevételhez. Ennek ellensúlyozására a kormányoknak úgy kellene reagálnia, hogy növelik a tolvajokat sújtó szankciók, mitől is a piac egyensúlyba állna, és csak "optimális" számú bűncselekmény történne.

A fentebb felvázolt mechanizmusokat tanulmányozva már könnyebb megérteni, hogy miért is történik olyan sok kerékpártolvajlás. Minden tényezőt figyelembe véve, egy kerékpár ellopása gyakorlatilag egy kockázatmentes bűncselekmény, egyfajta arbitrázs. A kormányzatok és rendfenntartó szervek erőfeszítéseinek ellenére a lebukás esélye továbbra is közel nulla, és még ha kézre is kerül a tolvaj, a bűntettért kijáró büntetés minimális, szinte már nevetséges (lásd Tolvajkergetők).

Ahogyan az egyik amerikai nyomozó nyilatkozta:

„Nem helyezhetünk át 6 embert egy gyilkossági ügyről, hogy helyette kerékpártolvajokat kergessenek”.

Ám csak azért, mert egy adott bűncselekmény közel kockázatmentes, még nem jelenti azt, hogy a bűnöző azt végre is fogja hajtani. Ha így lenne, az összes virág eltűnne a közparkokból (azért ez a jelenség a temetőkben megfigyelhető), vagy a szemeteszsákokat is kiszednék a kukákból (míg magát a szemetet otthagynák). Kell, hogy legyen tehát egy fogyasztói igény és egy viszonylag árrugalmas piac, ahol a lopott áruktól meg lehet szabadulni bevétel fejében. De mégis hogyan teszik ezt a tolvajok?

Az alábbi példa konkrétan az USA Nyugati partjának helyzetét mutatja be, ám az itt működő modell megfeleltethető a világ más pontjain tapasztalt kerékpártolvajlási gyakorlatoknak is. A hagyományos kerékpár piac meglehetősen egyszerű: egy beszállítóból, egy közvetítőből és a vevőből áll. A lopott kerékpárok piacán gyakorlatilag ugyan ezek a szereplők játszanak, csak éppen más szerepekben. A beszállító ez esetben nem a Merida vagy Trek, hanem maga a tolvaj. Alapvetően kétféle tolvajtípust lehet megkülönböztetni: alkalmi amatőröket és szervezett profikat (a spektrum ezen két végpontja között természetesen bármilyen elképzelhető kombináció előfordulhat).

Az amatőrök többsége egyszerű drogos, hajléktalan, vagy pitiáner bűnöző.

Az utca négy árucikke közül bőséges előfordulása miatt (kommoditás) éppen a kerékpár(alkatrész) az egyik; a másik három a készpénz, drogok és szex.

Gyakorlatilag ez a négy jószág kölcsönösen felcserélhető egymással, ezért is drogos (többnyire heroinfüggő) fiatal az elkövetők nagy része. Az első kerék egy lövés, a hátsó már kettő, de egy szép bőrülés akár hármat is érhet. A lopott kerékpárok tehát a feketepiacon egyfajta valutaként szolgálnak, értékük azonban mindössze 5-10%-a az eredeti piaci árnak, és inverz összefüggés figyelhető meg a kerékpár értéke és aközött, hogy mennyit ér lopottan. Egy kerékpár, mely újonnan $200-t ér, $20-ért fog elkelni az utcán, azonban egy $2500-os karbonvázas versenykerékpár is csak $125-t ér. Ezért figyelhető meg az a jelenség, hogy ahol a drogfogyasztás jelen van, az olcsóbb kerékpárok sincsenek biztonságban. Ezek a tolvajok inkább alkalmi tolvajok, akik a könnyebb prédákat részesítik előnyben egy kevés készpénzért cserébe, kreativitásuk azonban határtalan. Ha a kerékpár egy lámpaoszlophoz van láncolva, létrát hoznak és leemelik róla, ha sudár fához, kitörik azt, ha pedig egy nyitott erkélyen van, felmásznak érte. A sodrony- vagy láncoslakattal lezárt kerékpárok már tőlük sincsenek biztonságban, kis csapszegvágókkal illetve erőkaros feszítőeszközökkel könnyen átjutnak rajtuk.

Míg az amatőrök jellemzően éjszaka, addig a profi tolvajok akár fényes nappal is, legtöbbször kerékpárosnak öltözve (bukósisakban, biciklisnadrágban és futártáskával) közelítik meg a kiszemelt – jellemzően magasabb értékű – kerékpárt, majd kihajtható nyelű ipari csapszegvágót, akkumulátoros sarokcsiszolót és egyéb hidraulikus szerszámokat használva tulajdonítják azt el. A járókelők ilyenkor – és más, ennél nyilvánvalóbb esetekben sem – nem igazán avatkoznak bele a fejleményekbe. Gyakori a következő, szervezett munkát igénylő eset is: egyik tolvaj egy furgonnal járőröz, majd a kiszemelt préda közelébe áll, és értesíti társát. Ő az éppen saját (feltételezhetően korábban lopott) kerékpárjával megérkezve leparkol a préda mellé, és elkezdi feltörni a zárat. Amint befejezte, tovább is kerékpározik a saját bringájával, majd egy kis idő múlva a furgonos társa egy pillanat alatt bepakolja a raktérbe a feltört kerékpárt, és elhajt. Ezt egy nap többször is megismétlik. Nem ritka a kerékpártolvajlásra szakosodott bűnbandák megléte sem a népszerűbb kerékpáros városokban (pl. Portland, Amszterdam, Párizs). Ezek a profi tolvajok már képesek túladni a lopott kerékpárokon a piaci árukhoz közeli értéken.

Közvetítő a márkabolt helyett az amatőrök esetében az utca. Ők a begyűjtött kerékpár(ok)tól felüljárók alatt, sikátorokban vagy éppen bolhapiacokon szabadulnak meg. Felvásárlóik a bűnözői hierarchiában valamivel magasabb szinten lévő begyűjtők, akik gyakran a lopástól számított 1-2 órán belül alkatrészeire szerelik a járgányokat. Rosszabb környékeken nem ritka látvány a kerékpáralkatrészekkel teleaggatott bevásárlókocsit toló díler, és az őt körülzsongó szintén lopott kerékpárokon utazó társai.

Ez a fogás több, mint 100 mFt-ot érhet.

Profi tolvajok esetében már más a helyzet. Mivel ők nem az utcai áron kívánnak továbbadni az áruikon, más, több munkát igénylő értékesítési csatornákat használnak. Korábban még el lehetett adni helyben is a nagyobb értékű lopott kerékpárokat, de manapság erre már kicsi az esély. A veterán kerékpárosok azonnal tudják, hol kell keresni a lopott tulajdonaikat, egy-egy darabot felismerhetetlenségig átalakítani pedig túl nagy munka lenne. Legjellemzőbb, hogy a tolvajok megvárják, míg összegyűlik 5-10 magasabb értékű kerékpár (néhány nap), amiket aztán furgonnal átvisznek egy másik városba, ahol meghirdetik Craigslist-en (USA-beli Vatera vagy Jófogás). A cél itt is a profitmaximalizálás. 10 darab $500 kerékpárral már megéri átvezetni San Francisco-ból Los Angelesbe.

Ennél ritkábban, de előfordul, hogy kikötőkben konténerszámra halmozzák fel a nagyértékű lopott kerékpárokat, majd azokat más országokba és földrészekre (Mexikó, Dél-Kelet Ázsia, Balkán) a megrendelőikhez szállíttatják.

Éppen ezen tényezők miatt az amatőr tolvajokat egyre inkább felváltják a szervezett, szakosodott bűnbandák. Az is hozzájárul ehhez az átálláshoz, hogy míg ugyan a rendőrség nem bünteti eléggé a tolvajokat, egy magánszemélynek egyre könnyebb dolga van felkutatni a saját kerékpárja ellopásáért felelős személyt. Ez ismét csak megnehezíti az amatőr tolvajok dolgát; már nem olyan könnyű gyorsan megszabadulni egy kerékpártól.

Vevők lehetnek mind gyanútlan magánszemélyek (elsősorban online felületeken), bűnözőtársak, külföldi megrendelők, de akár viszonteladók is.

A szervezett bűnözőket általában nem irányítja semmiféle távoli „mesterelme”. Az a bűnöző, aki elég okos ahhoz, hogy egy bűnszervezet élére álljon, inkább drogokkal vagy prostitúcióval foglalkozik, hiszen az nagyobb kockázattal ugyan, de több profitot termel. Haszonáldozati költségük az idő: azt pedig nem áldozzák fel néhány kilónyi alumínium és gumi hurcolászására, amikre csak véges kereslet kínálkozik.

Egy évi több százezres nagyságrendű kerékpártolvajlás már igen jelentős hatást gyakorol a piacra. Egy gyanútlan szemlélőnek még akár úgy is tűnhet, hogy ez egy hasznos jelenség, hiszen a lopott kerékpárokat pótolni kell, a tulajok bizonyára újakat vesznek helyettük. Valójában azonban ez a jelenség csak megmérgezi a piacot. Az összesített pénzmozgás (értsd.: költekezés) csökken, „hála” a rizikófaktornak. Azok a vásárlók, akik félnek a kerékpártolvajlástól jellemzően alacsonyabb értékű „vigyék csak, nem érdekel” kerékpárokat vásárolnak, vagy egyáltalán nem is vásárolnak.

Ha kevesebb ellopott kerékpár lenne a piacon, az emberek, akik most lopott árut vásárolnak, nagyobb valószínűséggel vennének valódi használt kerékpárokat nem sokkal több pénzért, így tovább erősödne az új kerékpárok értéke, amelyek magasabb viszonteladási értékkel bírnának. Az egész kerékpárgyártó iparág egy magasabb ár-érték arányon stabilizálódna. Röviden: az emberek többet költenének kerékpárokra és gyakrabban is használnák azokat, ha nem kellene folyamatosan azon aggódniuk, hogy mi lesz, ha ellopják szeretett járgányukat.

Ha tehát a kedves olvasónak is netán már ellopták volna a kerékpárját, most már legalább tudja, hogy napjainkban még nem könnyű nagy pénzt csinálni ezzel az illegális tevékenységgel. Bár ez a sovány vigasz nem gyógyítja azt a sebet, amelyet a tolvaj okozott.

Források:

• https://www.dutchnews.nl/news/2015/06/reported-bike-thefts-increase-slightly-311-are-stolen-every-day/

• https://www.cyclist.co.uk/news/412/bicycle-crime-statistics

• https://stolen-bikes.co.uk/statistics/

• https://www.biketowork.ca/sites/default/files/u16760/2017_project_529_company_backgrounder.pdf

• http://www.everythinghasitstime.com/?p=768

• https://www.citylab.com/transportation/2014/04/these-8-depressing-bike-theft-statistics-show-just-how-bad-problem/8890/

• https://www.nytimes.com/2012/03/13/opinion/bike-thief.html?_r=1

• https://priceonomics.com/post/30393216796/what-happens-to-stolen-bicycles

• https://www.npr.org/sections/money/2012/09/07/160753071/the-economics-of-stealing-bikes?t=1537881849060

• https://www.outsideonline.com/outdoor-adventure/biking/who-pinched-my-ride/

• https://www.chicagomaroon.com/2012/05/25/the-economics-of-crime-with-gary-becker/

• http://www.nationalbikeregistry.com/crime.html#thieves

• https://www.youtube.com/watch?v=aXxu8SBeBKU

• https://www.irishmirror.ie/news/irish-news/crime/gardai-seize-116-stolen-bikes-21170178